Stratégiai együttműködés az IBUSZ Utazási Irodák Kft.-vel
AIRPORT DEBRECEN Kft. és az IBUSZ Utazási Irodák Kft. között létrejött a stratégiai partnerségi együttműködés.
2006. március 27-én a debreceni Kölcsey Konferencia Központban tartott sajtótájékoztatón jelentette be Virág László, az Airport-Debrecen Kft. ügyvezetője, Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere, az IBUSZ képviseletében Kovács Gáspár, elnök-vezérigazgató és Komora Zoltán, igazgató a két cég közötti stratégiai partnerségi együttműködés kezdetét.
Az együttműködés célja, hogy az IBUSZ – az általa üzemeltetett nyári charterjáratok mellett - a téli időszakban síutakat, valamint egzotikus területekre induló járatokat indítson a debreceni nemzetközi repülőtérről. Az utazási iroda vállalja továbbá, hogy a debreceni rendezvényekhez, konferenciákhoz, kulturális- és sporteseményekhez, világversenyekhez, valamint a gyógyturizmushoz kapcsolódó utakat is szervez, elősegítve az eseményturizmus növekedését a cívisvárosban.
A stratégiai partnerségi együttműködés során a két fél közös marketingakciókat bonyolít le, felhasználva az Airport-Debrecen Kft. tulajdonosának, a Debreceni Vagyonkezelő Rt-hez kapcsolódó cégcsoportnak a médiafelületeit is.