Gyakorló repülések
2010-02-16 10:35:08. Február 16. | Kedd
Az elmúlt napokban ismét a nyári charter járatokra emlékeztető repülőgép jelent meg debrecen légterében, melyet a lakosság is érdeklődéssel fogadott. Egyelőre még nem a menetrendszerinti forgalom indult be a repülőtérről, hanem egy légitársaság végez un. gyakorló repüléseket a légterünkben. Köszönhető ez annak, hogy a repülőtér fejlett infrastruktúráját gyakorlásra is kitűnően alkalmasnak tartják a légitársaságok. Ez a szolgáltatás a repülőtérnek egyrészt bevételi forrás jelent, másrészt a légitársaságok helyismeretet szerezhetnek, amely kedvező lehet a jövőbeni járatokról velük folytatott tárgyalások során.
A vidéki repülőterek működésének fenntartása elsőrendű nemzeti érdek
2009-08-28 14:15:25. Augusztus 28. | Péntek
Augusztus 25.-én Győr-Pér repülőtéren tartották aVidéki Repülőterek Szövetségének közgyűlését. Az eseményen a 10 legjelentősebb hazai repülőtér vezetői vettek részt.
A még kellően meg nem erősödött, úgy hazai mint külföldi viszonylatban versenyhátrányban működő vidéki repülőtereket a vártnál nagyobb mértékben érintette a gazdasági válság, és nem egy helyen már a működés is veszélyben forog.
Eközben a szomszédos országok hasonló repülőterei mindenütt kiemelt kormányzati támogatást élveznek és töretlenül fejlődnek. Már nem csak a forgalmat viszik el a magyar repülőterekről, de a befektetések is inkább a fejlett repülőtér-hálózattal rendelkező Románia, Szlovákia és Horvátország repülőterei köré települnek.
Ismét német turistákkal teli repülőgép landolt a debreceni légikikötő betoncsíkján
2009-05-14 08:37:46. Május 14. | Csütörtök
A Hamburg International légitársaság gépei évek óta Debrecenben szállnak le áprilistól szeptember végéig. A Drezdából és Lipcséből érkező járatokon utazók a Debrecen környéki gyógyvizeket keresik fel, és 1-2 hetet töltenek el régiónkban.
A repülőtér hasznosításával Debrecen csak nyerhet
2008-11-12 10:43:49. November 12. | Szerda
Debrecen önkormányzatának képviselő testülete 2008. november 6-i ülésén úgy döntött, hogy a Debreceni Repülőtér üzemeltetési jogát bérbe adja, a repteret működtető Airport-Debrecen Kft.-t, valamint a repülűtér üzemi területén kívül található 140 hektáros fejlesztési területet pedig értékesíti a Xanga Holding Vagyonkezelő Kft.-nek.
Nincs titok a Debreceni Repülőtér hasznosítása ügyében
2008-11-07 13:56:41. November 07. | Péntek
A Debreceni Repülőtér hasznosítása tárgyában Debrecen Közgyűlése az önkormányzati törvénynek megfelelő zárt üléses eljárást folytatott, azonban az eljárás befejezését követően a szerződés adatait nyilvánosságra hoztuk.
Az eljárás zárt volt, de szerződés adatai nyilvánosak. Az önkormányzat vagyonkezelési osztályának vezetője biztosítja a tájékoztatást a repülőtér hasznosítása ügyében....>>
Vége a nyári szezonnak a debreceni repülőtéren
2008-10-07 15:15:57. Október 07. | Kedd
2008 tavaszán indult és októberig tartott a debreceni nemzetközi repülőtéren a nyári charterszezon. Idén 14 járat indult 10 desztinációba Debrecenből. 11 légitársaság vitte az utasokat a tengerparti üdülőhelyekre, melyek közül a legnépszerűbb idén a „török Riviéra” volt. A dobogóra még Monastir, illetve Bulgária állhatnak fel (Valójában a harmadik hely Görögországot illetné meg, de meg kell jegyezni, hogy oda 3 célállomásra lehetett a cívisvárosból elutazni: Korfu, Rodosz és Zakynthos szigetére).
Sajtóközlemény
2008-08-29 11:01:14. Augusztus 29. | Péntek
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. – mint a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető gazdasági társaság tulajdonosa - mai igazgatósági ülésén 2008. december 31-ig meghosszabbította Farkas András ügyvezetői kinevezését az AIRPORT-DEBRECEN Kft. élén. Az ügyvezetői teendőket Farkas András 2008. május 1-jétől látja el, korábban forgalmi, utas-kezelési és navigációs vezetőként dolgozott a repülőtéren....>>
SAJTÓKÖZLEMÉNY 2008. augusztus 28.
2008-08-28 10:37:39. Augusztus 28. | Csütörtök
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2008 május 29-én „A Debreceni Repülőtér ingatlanok értékesítése vagy hasznosítása, valamint az AIRPORT-DEBRECEN Kft. 100 %-os üzletrészének értékesítése” tárgyú kétfordulós pályázat második fordulójában I. helyre a Xanga Holding Kft. (4029 Debrecen, Rákóczi u. 1-5.) pályázatát, II. helyre a Crossroads Capital (Hungary) Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 53.) pályázatát rangsorolta.
Megérkezett Debrecenbe a Young Boys
2008-08-27 13:54:46. Augusztus 27. | Szerda
Megérkezett Debrecenbe a Young Boys labdarúgócsapata, amely csütörtökön este nyolctól játszik a DVSC-TEVA ellen. A Loki az UEFA-Kupa selejtező első mérkőzésen 4-1-es vereséget szenvedett....>>
Megérkezett a Sahtor Karagandi gárdája
2008-07-30 15:50:31. Július 30. | Szerda
Szerdán megérkezett a debreceni repülőtérre a Sahtor Karagandi gárdája, mellyel csütörtökön UEFA-kupa mérkőzésen játszik a DVSC-TEVA alakulata. Kazahsztánból egy Ilyushin 62-es géppel érkezett a LOKI ellenfele, mely típust az 1960-as években kezdtek gyártani, s megjelenésük manapság Európa repülőterein ritkaságszámba megy. ...>>